Na, szóval az úgy volt, hogy már rég nem gyűltünk össze, Gabi, Gizi, Józsi és Sanyi, a Bakker Köztársaság alapítói és tagjai és állampolgárai, akik mi vagyunk, akik kivételes helyzetben lévők, államalapítók és a többi. Díszpolgárok is, számtalan virtuális kitüntetéssel és pozícióval. Nemzeti eledelünk/italunk még kialakítás alatt, csak a címerállatunk van meg, aki a rusnya Findusz. Egyesek szerint nem rusnya, de egy igazi macska streetmix. Szombaton elruccantunk alapításunk eredetéhez, miszerint Balaton-part, Észak.

Na ez igazán nem szép az időjárástól! Belógatja a tavaszt, meg lágy szellő, meg bimbók, most meg esik, reggel, és mindenki felveszi a nagyesernyőt , a kocsiját, de amíg az autóig odaérek, hiábavaló lesz a reggeli félórás hajszárítás, drájvettertefafft ide-oda… csapzott verébként végzem.

nos. tavaszodik. az erkélyről épp néztem a hársfát, majdnem felér a hetedikig,  megjelentek rajta a rügyek. valamit tudnak. a természet, ha jól figyelünk, már előre jelez újdonságokat. a madarak is meg vannak őrülve reggelente. és a szemekben tágulnak a pupillák. megakadt sóhajok hagyják el az ajkakat. én meg moziba mentem.

először is egy rövid beharangozóval  kezdem: a következő poszt témája az bizonyos szürke és annak a bizonyosnak az ötven árnyalata, amelyhez én meg hozzáteszek még egyet, nem olvastam a könyvet, csak a filmet láttam, tudom, nem a legjobb konstrukció, de mégis eszembe juttatott egy csomó mindent, most mondjam, hogy az én posztom is tizennyolcas karikás lesz? csütörtökön kiderül. nem! nem kezdek most bele rettenetes időhiány miatt, így ez csak egy mini poszt. jójótudommámegin! majd, ha meg tudok élni csak a blogírásból, akkor lesz minden nap Csipke és Fazék, de addig…

Lehet, hogy már csak a reggeli buszon/villamoson zötyögve lesz időm bloggggolni? Hogy már este sem tudok fenn maradni, hogy kiírjam magamból a mindent? Vagy épp beteljesítette terápiás küldetését a közel három éves Csipke és Fazék?

Felhasználom a modern technikát, és íme, mint menő negyvenes, gyerekeim büszkesége, akik már nem égnek rommá miattam a béna nyomkodós miatt, telefonon írom a posztot, a buszon, a reggeli dugóban! Már csak azt kell kitalálni, hogy tudom menteni, és ne vesszen el a susnyásba!

várjuk. de nagyon. még egy év. még fél. még két hónap. pakolunk. macska is a bőröndben. kölcsönzünk. fölpróbálom. nem híztam. vásárlás. autópályamatrica. elgurult gyógyszerem. kamasznak még mindig nincs személyije. kötelező olvasmány. matekkönyv. tedd be! telefontöltőzsinórusbsvégű. mikor indulunk má’? feküdj le időben. álomknédli, álompálya, álomhó, álomnapsütés.

A nyamvadtság egy halvány kifejezése csak az állapotomnak. Nyilván most kapom meg a magamét az állandó hurrá-optimizmusomért. Mert minden trutyit rögtön messzire tolok magamtól, de annak a sok trutyinak egyáltalán nincs kedve messzire menni, visszatolakszik a zsigereimbe, és nem hagy békén. Legalább is ezt mondják az okosok.

néha, ha olyan kedvem van, nyakamba veszem a várost. gyalog. át tudnék slattyogni a túlsó végére. de persze elfáradok egy-két óra után, nem érek át. nem nézem az embereket, csak keresek egészen apró részleteket, amik megmosolyogtatnak, vagy egy emléket hoznak fel a régmúltból, elveszett éjszakákból, amelyek emlékeztetnek valamire, amik felidéznek egy arcot, egy tekintetet, amik megnyitnak valahol egy memóriarekeszt a tudatalattimban.

Néha azt gondolom, mégiscsak szép a Zélet. Nem. Gyakran gondolom, hogy szép a Zélet. Ráadásul nem csak a természeti jelenségekre vonatkoztatom mindezt, amelyek mindig lenyűgöznek a téli hajnalon a hihetetlen színekkel, hanem embertől emberig szép. Nagy ajándék, hogy ilyeneket tapasztalok? Vagy ez azért van, mert időtlen idők óta széles vigyort ragasztottak az arcomra? Ja, nagyjából állandóan vigyorgok.