Havi archívum: június 2012

nők, foci és egyéb pasis izék

East Team

“Anya! Te a német-spanyolon kinek szurkolsz? Hát, ööö…talán a spanyoloknak. Azért, mert ott vannak a helyesebb focisták?” A gyerek rátapintott a lényegre. Már megint. Ha nézünk is focit, hát persze hogy nem a remek játéktechnika köti le elsősorban a figyelmünket nekünk, nőknek. A széles baráti és ismeretségi körömben nem is találok futballszakértő hölgyet, és nem soroljuk az Aranycsapat játékosait sem fejből, (mondjuk, ezen dolgozhatnánk), és a legutóbbi világjátéknak, EB-, VB-, UEFA-, FIFA-,  BL-döntőnek,  fogalmunk sincs, hogy ki lett a győztese. Ja! Az EB most van. De például azt pontosan fel tudom idézni, hogy a gimis évek alatt az olasz focimeccsekbe szorgalmasan belenéztünk, mert volt egy jóképű olasz kapus, a Zenga.

balatoni retro

boglár

Nekem a tenger a Balaton, karcsúra úszom az alakom – a mamáék ezt dalolászták a Géza bácsiék autójában nagy kacarászva, amikor mentünk nyaralni, végre, mert én annyira vártam már, hogy egy kicsit kiszakadjunk otthonról, nem tudtam rendesen megírni a választ arra a gyönyörű levélre, amit nem régen kaptam, semmi szépség nem jutott eszembe, annyit láttam már a patakpartot, a faluszélét és a diófa leveleit, és végre úton voltunk bepakolva, ott ültem a hátsó ülésen a papa és a mama között, mert egy kocsival utaztunk nyaralni a Géza bácsiékkal, ami azért is vicces, mert nekünk is lett már autónk.

egy befőzés diszkrét horrorisztikuma

befőzés1

Kiskamasz korunkban elalvás előtt sokat lapozgattuk az Ami a szívedet nyomja című svéd gyerekverseket tartalmazó könyvet,  és abban olvastam a következő pársorost: ” Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtöm a bélyeget.” Na,  már majdnem így voltam én is az egész befőzősdivel, amikor tegnap hazaállítottam egy csekélyebb mennyiségű  gyönyörű és  édes meggyel. Pontosan tizenkét kilóval. De hát frissen hozták vidékről! És  nagyon jó áron! Nem lehetett otthagyni! Muszáj volt nekiállni és kimagozni azon nyomban, iziben, mert a meggy az hamar elindul az erjedés útján, és aztán rohangászhatok a lepárlók és cefrézők és fokmérők után, hogy legalább pálinka legyen belőle. Egy kicsit nőcis lesz ez a bejegyzés, de a történet végén bekapcsolódik a vízóra-leolvasó fiatalember is, valamint fény derül a véres részletekre.

vadhajtás

fnuasnd5

Nem vagyok valami nagy kertész vagy lelkes növényápoló. Az egyik nagymamám, aki egy gangos, körfolyosós bérházban lakott egy olyan saroklakásban, ahol a napsütéses órák száma inkább percekben volt mérhető, olyan mini dzsungelt tartott pompában a másodikon évtizedeken át, amit mindig megcsodáltunk, és amikor elindult egy hosszabb útra, akkor mindig minden levéltől külön elköszönt. Hát,  ezt a tulajdonságot őrző génből nekem nem származott le, mert nálam az a három-négy növényke biztos olvasta Lázár Ervin meséjét Vacskamati virágjáról, aki meghálálta a nemtörődömséget is.  Ha már látom, hogy kókadozik valamelyik, meglocsolom, de se növénytápoldat vagy speciális föld nem jut nekik, mégis zöldellenek. A természetes szelekciót szoktam magyarázni a gyerekeknek, ha egy cserép magányosan az erkélyre kerül. De ez a kis fikusz megtanított valamit arról az elengedésről, amelyik először fáj.

A levél (retro 7.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad – ezt énekelgettem magamban, a mamáék meg vannak őrülve ezért a lemezért, még kedden reggel is, amikor nyolc óra után pár perccel csengettek nálunk, én még félálomban voltam, mert esténként nyáron olyan nehezen tudok aludni menni, amíg világos van, és mostanában sokat sétálok körben a faluban, hogy estére már jól elfáradok, ás amikor a mama kiszaladt, hogy kinyissa a kaput, már pár pillanat múlva a nevemet kiáltozta, hogy gyorsan siessek, és én a kis margarétás pizsamámban szaladtam is, csak mezítláb, mert azt rögtön tudtam, hogy nagyon fontos dolog történik, nem érek én rá papucsot húzni, és ott állt az Ede bácsi, a postás, hazajött a nyaralásból, és hozta is nekem azt a levelet, amit már több, mint egy hónapja vártam és vártam.

Szárnyak védelmében hazafelé (3. rész)

DSC03230

Ébresztőőő! Hahó! Indulunk tovább! Jó, tudom, ez az egyik leggyakrabban használt szófordulat az elmúlt három napból, de akkor is, gyere, mutatok valamit, most fedeztem fel! Itt a motor, nézd, mi van ráírva: Gold Wing! Én is kérek feliratot: White Wings! A fehér szárnyakról pergettem le egész éjjel a sódarabkákat, csak egy kicsit kinéztem a tengerre, jó, majd jöttök ti is a nyáron! Hátkenőcs, beöltözés, gyere mááár, rád várnak a többiek, pedig nem volt gyenge a reggeli kávé, azt a hétalvós természetedet, komolyan, átaludnád a világvégét is, viszlát apartman, Auf wiedersehen, kedves horvát néni, és haladunk is a tenger mellett!

További szárnylebegtetés az őrangyalomtól a sós tengeri levegőben (2. rész)

DSC03053

Na, indulás, föl a bukó, dzseki behúz, jöjjenek a kanyarok és az új tájak, viszlát trieszti kikötő, jó ötlet volt a kendő, egyrészt a tegnap reggeli hajszárításnak már rég nyoma sincs, másrészt védi a füled, jól van, vigyázol magadra! Mennyi lovas tábla van kirakva errefelé! Nem, a lipicai ló nem Magyarországon él, mindjárt meglátod, és most egy kis időutazás: ezek a szép fehér kerítések, nagy lombú zöld fák, amik most fölétek hajolnak, hát nem két évszázadnyi visszaugrás? A romantika idejébe, a lovaskocsik, csipkés napernyők, hímzett keszkenők és titkos bókok, kalligrafikus levelek korába? Most nézz balra! Ott vannak a bokrok között a fehér paripák! Fényképezőgép! Na, on-off, gyorsan! Lemaradunk! Épp sikerült elkapni őket. Azt látod, hogy néha “magától” is bekapcsolódik a gép, ahogy ki-be kapkodod?  Nem mondom, egy alternatív filmfesztiválon indulhatnál a Zsebem depresszív hangulata egy órán keresztül című road movie-val, melyet épp az imént rögzítettél!

A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB