jó egy kicsit megőrülni

katángvirág

Mivel az egész szombatomat bulizással töltöttem vagy száz kilométerre az otthonomtól, Tabdi rulez!, és csak vasárnap délben fordult a kulcs a zárban a hazaérkezéskor Findusz rusnya macska örömnyávogásával, elmaradt a szombati takarítás. Vasárnap pihenőnap, így pihenésképp enyhe másnaposság legyűrkőzéseképp nekiálltam kipucolni, rendbe tenni, leporolni, élére állítani az én kedves szeretett lakásomat. Annyira belelendültem, hogy olyan igazi kanapéelhúzogatós, szőnyegfeltekerős, létráramászós nagytakarítás lett, és amikor a nappali gigaméretű ablakait megpucoltam, úgy látszott, mintha másik helyre költöztem volna. A lakás két gyerekszobája még érintetlen maradt időhiány miatt, pedig befenyítettem Sanyit és Józsit (gyerekeim álneve), hogy mire hazaérnek a nyaralásból, rá sem ismernek a szobájukra, úgy szelektálom az elöl hagyott játékokat, kisautókat és nyakláncokat, majd holnap este nekiesem annak is. Megpihenve a fölsöpört-fölmosott erkélyen, ahol még maradt egy kimondhatatlan rendetlenség kupac, le sem merem írni, micsoda, mert soha többet nem olvasnátok egy sort sem a Csipke és fazékból, szóval lekucorodva a kisszékre visszaidéztem a hazaút egy eszméletlen, bakancslistára észrevétlenül föliratkozó óráját, és elindultam a cseppet őrült álmodozás felé maradék harmincas éveim maradék pár órájában… és meg ne halljam, hogy persze, hülye kapuzárási, redőnylehúzós rettenet!

félórát porszívóztam a kanapét, hogy ez a vadmalac újra összeszőrözze

Jó egy kicsit megőrülni a felnőtté érésben is, nem is gyerekség, de lazítás a menthetetlen megfeleléskényszeren, a társadalomba szépen beilleszkedésben. Nem lesz idén sem tengerpart, és a munkahelyre is be kell menni rendesen, elvárások a mindennapokból szorongatnak, de az agyamat senki nem tudja megállítani, a hetedikről a gondolataim minden nap elindulnak világot látni. És így ajándékpercek lepnek meg, ha beteljesül bármelyik pillanata.

Jó esőt csorgatni az arcomra, hagyni hogy befolyjon a fogam közé, a hajam a járomcsontomra tapadjon, a szempillám elnehezüljön a cseppektől. Ugyanígy jó lesz elázni bármikor, bárhol, nem fogok fázni, pipacsszirmok tapadnak a kézfejemre és katángvirágok a térdemre, a szél belekap a fehér ruhámba és megfordít, hogy a hátam mögött meglássam a piros-narancs-sárga-rózsaszín-kék-zöld-lila félkörívet. Egyszerre fog libbenni a megszáradt fodrokkal a megszáradt hajhullámom a kisváros macskaköves utcáján, ahol mezítláb tapicskolok minden pocsolyában. Vissza kell vennem a kopogós cipőmet, mert szúrják a talpamat a romkert falainak kövei, amikre mind fölmászom. Vennem kell egy csipkés napernyőt, mert a konflison már tűz a nap és a pohár pezsgőm is fölmelegszik, ha nem kortyolom el időben. Aztán el kell cserélnem egy kislány kékfestős fejkendőjére, mert a kabrióban a szélvédőről lebucskázó huzat összeborzolja a hajamat és megfájdítja a fülemet. Kötényt kell kötni hozzá, amikor beállok segédkezni egy menő séf menő konyhájára, és mindenképp meg kell tanulni egy rántással leszedni az asztalterítőt a tökéletesre rendezett porcelántányérok és kristálypoharak és ezüstbetétes evőeszközök alól. Frissen aratott búzaszemek közt kell meghempergőzni, magammal vinni a föld pille porszemeit a nagyváros felhőkarcolói közé, ahol eltévedek. Folyóparti lépcsősoron kézzel kell megenni egy somlóit, a víztorony tetejéről kell beleénekelni a szélbe az alászálló napsugaraknak.  Sört csepegtetni a kockás terítőre, mentolos szipkás cigarettára gyújtani, hanyatt fekve csillagot számlálni, balladát írni, üvegbe tuszkolni, tóba hajítani, vonósnégyes szerenádot hallgatni, sírni, álmodozni, megtérni, becsiccsenteni, elszállni, révedezni, andalogni, csókolni, lehuppani…és…egy kicsit megőrülni.

Na, elég! Jól vagyok! Mielőtt megkérdeznétek, honnan van a cucc. Megbámultam még a Göncölszekeret és elindultam aludni. Egész a gépemig jutottam, (erkélyajtótól jobbra 50 centiméterre), és megnéztem rajta hirtelen a Napsütötte Toscana-t, nem egy igényes művészfilm, elismerem, néha kicsit felszínes, de azért szórakoztató, és van benne egy jó kis mondat, az ügyvéd mondja nagyon helyes hangsúllyal a főszereplő amerikai csajnak, mikor csodálkozik, hogy a régi mediterrán ház kulcsait csak úgy adásvételi nélkül megkapja, hogy: normale! Normális, teljesen rendben van. Persze jár hozzá egy olaszos gesztus.  Nem is annyira megőrülős, amiket felsoroltam, és hogy álmodozunk, mozizunk magunknak, nyitott szemmel álmodunk, az meg: normale! A buggyant mosoly is ott marad az arcunkon.

A héten úgyis ünnepelünk! Remélem, lesz egy csomó kicsit megőrülés! Normale!

 

3 Responses to jó egy kicsit megőrülni

  1. Urbanek Attila szerint:

    Tetszett… ;-)

  2. csipke és fazék szerint:

    örülök, sőt: őrülök!

  3. Csikós Sándor szerint:

    Ez az időnkénti megőrülés nagyon rendben van. Egyébként én nagyon szeretem azt a filmet.
    Szép napot és jó írást!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 + öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB