Havi archívum: november 2012

A kuruclesi boszorkány 2.

virág

Épp az íróasztalon ücsörögtem, elmélkedtem az elengedésről, az elvesztésről, a változásról, a periodikus ismétlődésekről, mindenféle bonyolultságokról, lefelé gördült a szám a felülkerekedő borútól, a november szürkén szürke ködétől, amikor eljöttek megint nagy viháncolva. Az égen jelennek meg két fuvallatként, csigavonalat húznak maguk után szikrázva, odavannak a csillogásért-villogásért. Már rég találkoztunk, és rég beszéltünk. Nem volt időm rájuk, feléjük se néztem. De ők pontosan tudták, mikor kell beköszönni. A portobellói és a funtinelli. Összehaverkodtak az irodalmi éterben.

várakozás a várakozásra

jégvirág

A minap reggel bementem egy nagy bevásárlócentrumba, és tele volt rogyásig feldíszített karácsonyfákkal, villódzó fényekkel, táncoló mikulásokkal. Az egyik üzletben az eladó kellemes ünnepeket kívánt a vevőnek. Mi ez? Te Jó Ég! Tuti átaludtam egy hónapot! Mégis csak be kellett volna állítani este a vekkert! Most már karácsony van?! Hol tudom megnézni a pontos dátumot? Megkérdezzem valakitől? És ha kiderül, hogy 2025-öt írunk?

kenceficék_és_vitaminok.01

rét

Próbáltam felidézni, mennyi krémet és kenceficét használok reggelente, ha még hozzáadom a vitamin és egyéb cseppeket, hát nem is tudom összeszámolni. Napközben ömlöttek a reklámok a különböző médiafelületeken, és minden jó szándékú reklámozó az én egészségemmel és szépségemmel törődött, annyira kedvesek! Hó elején egy az egyben átutalnám nekik a fizumat, hogy aztán beszállítsák azt a csupa fantasztikus terméket, ami újdonság, és csak nekem, csak most, amitől százhúsz évig fogok élni, és soha nem fog fájni a derekam, és a hajam, igen a hajam hulláma selymesen fog lobogni a szelekben, sőt még a prosztata-megnagyobbodást is elkerülhetem.

kultúrmix

én

Igyekszem folytatni a csak azért is élvezem az életem és a lássuk meg a hétköznapokban a nem mindennapit programokat, és ha tehetem, a legkülönfélébb kultúreseményekre kattanok rá lehetőség szerint. Értsd: ha ki tudom zárni a napi feszkót, le tudok lépni a mókuskerékből, ki tudom nyomni a telefonjaimat, akkor keresek pár órát a még élő memóriasejtjeim tartalommal való megtöltésére. Évek múlva szeretnék regélni az unokáimnak. Bizonyára olyan technikai körülmények közt fognak élni, hogy tátott szájjal bámulnak.

“csüngtem ajkán szótlanul, mint a dühös apám”

nagyító

Nem mondom, hogy mindig nagy kedvem van leülni a gyerekekkel tanulni, ismételni, átnézni a leckét, kihegyezni a ceruzákat, ellenőrizni az ellenőrzőt…de néha meg annyira szórakoztató. Édesek, ahogy küzdenek az új infókkal, mérgesek, ha nem megy valami elsőre, ha jól elkapjuk a fonalat, akkor nagyon tudnak koncentrálni. Az írás tanulásakor még a lábfejükkel is dolgoztak, miközben míves hajlatokat kényszerítettek a vonalak közé. Most hétvégén aztán különösen nagyokat vihogtunk. A lecke olvasásból megtanulni Petőfi Sándor: Füstbe ment terv című versét. Az elején egy kicsit gondolkodtam, vajon beavassam-e a gyermeket a különböző átiratokba, de persze nem bírtam ki,  hogy ne tegyem. És kiderült, hogy le vagyok maradva. Sokkal többet ismernek, mint én. Öregszenek a gyerekek, na!

minden és egyes szentek

aprószentek

Eltelt majd’ 10 nap a legutóbbi poszt óta, hiányzott egy kicsit a Csipke és Fazék, de tényleg csak egy kicsit, mert a négynapos ünnep szuper jól telt, rádobtam még egy nap szabit, és így kiváló öt nap pihenés lett belőle. Öt szóval tudom jellemezni az év végi hajtás előtt ajándékba kapott öt csodás pihentető napot: fokhagyma, vöröshagyma, lilahagyma, póréhagyma és medvehagyma (ez utóbbi szárított alakban). Öt csodás nap, amikor illóanyagok, illatanyagok, hm, hát nem a legnemesebbike lengedezett itt-ott. Vajon a szentek ettek hagymát? Ha remeteségbe vonultak az erdő mélyére, akkor biztos. Mindenszentekkor töprengtem a szentségen, a szentté váláson. Jelent valamit manapság az, hogy valami, vagy valaki szent?  Mire tudom azt mondani az életemben, hogy ez számomra szent? Nem az szent, amit szeretek, vagy akit a legjobban szeretek. Most kiáltok huszonötödszörre a gyermekre, hogy húzzon már fürödni … nem, a gyerekem nem szent! Ahogy bejutottam ma a dugóban a reggeli megbeszélésre az autómmal a város központibb részére?! Hát?! Én sem.

A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB