(A “retro” címkével ellátott bejegyzések egy sorozatnak a részei, amelynek fejezeteit a “retromese” kategória alatt megtalálhatjátok. A múltból kel életre egy mese – emlékfoszlányok előhívása a hetvenes évek végéből. Egy álmodozó kislány elbeszélése a mindennapokból, a barátságról, a családi eseményekről, apró mozzanatokról az élet megélt szépségeiből. Az álom keveredik a valósággal. )
Életemben csak egyszer voltam boldog, akkor is a két szememből könny hullott – már jó ideje nem jutott eszembe semmi vidámság, ilyeneket dúdolgattam magamban, csak egyre halkabban, és ez olyan volt, mint egy nagyon lassú naplemente, a nyár elején még csupa nevetéssel szaladgáltunk a faluban, és nevettünk bele a világba, addig a pillanatig, amikor is megállt az ajtónkban, és azt mondta, hogy elutazik egy másik országba, és jó, ha karácsonyra hazalátogat. Akkor elkezdett lemenni a nap, a búcsúnkat még beragyogták az alászálló fények, de mire szeptemberben elkezdődött az iskola, és egyedül ballagtam a kora reggeli ködben, addigra az én szívemben teljesen bealkonyodott. Nem volt kedvem az ég világon semmihez az én kedves jó barátom nélkül.