Havi archívum: február 2013

a kiselefántbébi-jelenség

az állatkert fotója

A magyar február második felében leggyakrabban elhangzott magyar mondat a magyar fészbukozó és híradónéző lakosság körében a “Juj, de cukiiiii!” Mert van, aki még nem hallott róla? Kiselefánt született a budapesti állatkertben! Itt az állatkerti fotója, nézzétek, hát nem? És a bébi lestoppolta és kimerítette a cukiság fogalmát maradéktalanul, a Fővárosi Növény- és Állatkert meg hirtelen lájk-rekordokat döntött! Tőlem a Milka csoki oldalát is beelőzhette volna, annak a karizmatikus lila tehenével együtt.

hószivárvány

virágfehér

Ehhez a címhez aztán biztos nem találok illusztráló képet, mert hogy nincs havazás utáni szivárvány, de én elhittem pár másodpercre, hogy igenis van. Úgyhogy ezt a szép szót nem is én találtam ki, de kölcsönkértem. Mert pont jó nekem mostanra, az egész napomra. Vidám volt, és sokat nevettünk, és sok jó dolog történt, és a böjt eleji szorongattatásra csak a tizenegy negyvenkilenckor korgó gyomrom emlékeztetett.

a józanság mámora

kék víz

Megint egy nagyon szép időszak van, amibe érdemes belemerülni, sőt teljesen alámerülni, leúszni a mélyéig, többször, néha levegőért kapkodni, kisimulni a tetején, megtisztulni, kimászni a partra, megszáradni és visszabújni a mélybe. Egy pár hét a virágos tavaszig. Nagyon okosak voltak az őseink, ahogy ezt a Húsvétot megelőző böjtöt kitalálták. Nem adom lejjebb ezt sem, óriási fejessel indultam neki.

antivalentinnap

kupido

Jól van, nem kell előkapni a százas papírzsepit, nem lesz brühühühü, meg nyafogás, hogy de nehéz a zélet azon a napon, amikor mindenki szerelmes, meg piros szívecskét rajzol a monitor szélére, meg ugrándozik Ámor, a dagi angyal nyilacskái elé. Nem is kell letiltani a kényszeresen romantikus számokat megosztó ismerőseket a fészbukkon. És semmiképp sem kell furcsa sajnálkozó pillantásokat vetni az egész nap szipogó kolléganők felé!

mint Mont Blanc csúcsán

kiemelt

Legelőször is ünnepélyesen helyesbítem, nem is, visszavonom az előző poszt egy valótlan tartalmú mondatát, miszerint: “Amúgy elég bénán síelek.” Mert ez nem így van, helytelen, ezért: Amúgy elég bénán síelek.  Nem hogy nem síelek bénán, de stílusosan és elegánsan, és magabiztosan, és ezt nem nagyképűségből írom, hanem tényleg szakértő állítja. Ez nekem sokat jelent. Egy újabb terep, ahol legyőztem önmagam, akármilyen fellengzősen hangzik. De bezony, hogy így van. Abban is egész biztos vagyok, hogy azért sikerült, mert az előző posztban Rátok bízhattam, Kedves és Drága Bizalmas Olvasóim, (kicsit most teperek a szavazatok miatt), a régmúlt testnevelés óráim elfojtott kínjait, és felszabadultam a terhek alól. Megfejtjük együtt azt is, miért csak egy irányba vagyok hajlandó teregetni a kimosott zoknikat?

Chata Zbojska – ott leszek egy hétig

vágott

Amikor ezeket a sorokat olvassátok, akkor én bizony a Tátra lankáin fogok siklani lefelé, és liftezni fölfelé, de az az előzetes jóslatom, hogy az sem lehetetlen, hogy épp abban a pillanatban sört csapoltatok a kis turistaházban. Igennnn! Megyünk sízni! Meg síelni is! Most még csak szombat este van, baromira nem állok jól a pakolással, konkrétan sehogy, de még van egy napom. Az rengeteg! Ma még megírom a listát, holnap csak be kell dobálni mindent a nagy táskába. Indulunk, utazunk! Egy hét friss ózon, fenyőfák, semmi térerő, gyerekek, barátok, báránykák, haluska és sztrapacska. Hát, osztrák Alpok és hüttéi, vagy a szép széles francia pályák, és a vietato dondolare, vagyis a hintázni tilos felirat az olasz lifteken, a Lasko sör forrásvizét rejtő szlovén hegyek – idén is kihagyom ezeket, jó lesz nekünk az Alacsony-Tátra, az aljának a  széle, de milyen jó!

A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB