Hajnalban kiengedtem azt a rusnya hasznavehetetlen macskát az erkélyre, és csak egy pillanatra nyitottam ki, mert még ez az agyatlan malac is tudja, hogy csak nagyon rövid ideje van kisurranni az ajtón, és ebben a pillanatban mintha felhangosítottam volna egy egész komoly hanglejátszó berendezést,  vagy nem is, egy szabályozhatatlan gramofonra nyitottam rá az ajtót, ömlött be a madárcsicsergős hangkavalkád.

Drága Olvasók! Minden napom az utóbbi hetekben a sörös tanulmányaim körül forgott, jelentem levizsgáztam mindenből, pontosabban még kettőnek nem tudom az eredményét, és nagyon sok reményt fűzök hozzá, hogy bizony a számok a tesztek végén görbülni fognak, bevallom az egyiknél nemhogy rezeg a léc, de egyenesen ugrál, meglátjuk. Szóval kevés időm volt, és így ma kaptok egy kis szeletkét a sörtörténelemből, ez egy beadott mini esszé, még érdekes is, egy bóza/boza nevű italról, ami erjesztett, és a sörös múlthoz tartozik, nem egy nagy írás, de  próbálom ebben a formában levédeni, mert nem szeretném valahol máshol visszaolvasni a szavaimat más aláírással! Lesz még sörtöri, nagyon megszerettem, és hozok belőle női sztorikat, mert ugye egy percre sem gondoltátok, hogy nő nélkül múltak el a sör történetének hosszú századai? És akkor jöjjön a bóza…

Hát bontottam így estére egy barna sört, csak most értem ide a géphez, este tíz óra van, a szomszédban üvölt a tévé, a gyerekek alszanak remélhetőleg, én fáradtan … jó, jó, nem merülünk el dögunalom blogtémában, azt hittem, megírom végre a nagy felfedezésemet, hogy hol találkozik a sörtöri az idők folyamán a színháztörivel, már kettő ilyen jelentőségteljes momentumot találtam, de mégis leterített mindent egy édes kép, ami megint érzelgős vizekre áramoltatott…

Hát persze, hogy felülhetnek, miért is ne tehetnék? És mennyire szívesen felülnék én is arra a kis izés forgóra vagy lovacskára egy málnaszörptől ragacsos  nyári délután ehelyett a nyomasztó ködös esős sötétedő délután helyett!

Az úgy volt, hogy péntek délután osztálykirándulásra mentem az egyetemi csoporttal, felültünk szépen a buszra, mindig a hátsó üléseken van a buli része, tehát adott, hogy oda, feltankolva szendvicsekkel, csokikákkal, innivalóval, hátha megint jön a hófúvás, és ottragadunk az autópályán, de mint az echte buszos turisták, ahogy elindult a busz a fenekünk alatt, már rágcsáltunk…

Még mindig csodásan zajlik a Zélet, és alig hihető, de nem érek rá álmodozni. A reggelek brutálisak a felkelés szempontjából, viszont remek előrehaladást értem el abban, hogy nincs idegeskedés. Kirámolom a gyerekeket a suli előtt, el kell érnem a 7:46-os sárga villamost, ha leülök, akkor élelmiszerjog/sörgyártás technológia tételeket bámulok, próbálok memorizálni, de a régi szivacsagy csikorgósan indul be. Délután hazafelé a mikrobiológia jegyzetekben elmélyedve, az életemre megesküdve megfogadtam, hogy kézfertőtlenítőt hordok magammal, laborhoz illő sterilitással kipucolom a hűtőt, és eltüntetem azt a furcsa Rorschach-tesztet a szemetes mögött a falon.