megint kirándultunk a zöldnek a közepébe

pitypang

Végre sikerült letöltenem a fényképeket az új szépséges zseni telefonomról, és ott volt az a sok jó kirándulós kép, ezerféle zölddel, napsütés áttörésekkel, felhőkkel, völgyekkel és lankákkal, és nem akarok átlényegülni most kirándulós blognak, de azért jó a hét közepén visszaidézni a négy szabadnapot, abból az egyiken kaptunk magunkat, és máris füleltünk dobog-e a Föld szíve Dobogókőn. Hát? Az eső dobolt az autó tetején, amikor hulla fáradtan gurultunk le a szerpentinen, és dobogott a fejem búbján, amikor beszaladtam Pilisvörösváron sörért a Rotburgerhez.

hegyen és völgyön is

hegyen és völgyön is

Egy csöppet neccesek ezek a hétvégi kirándulások nálunk, mert rögtön a korai indulással támadnak komoly gondok, képtelenség korán kelni az egész heti hajnali gyötrelmek után! És ebéd után elindulni bárhová csak egy nagyon közeli helyet jelenthet, pedig én Dobogókőt beterveztem már a hét közepén éppen az egyik hajnali zuhany közben. Fél tizenkettőkor sikerült a hegytetőn leparkolni, és a Prédikálószék elnevezésű kőhöz szerettünk volna kijutni, ellentmondásos hírek jöttek a távról, hogy csak 4 kilométer, de oda-vissza kellett számolni, néztem én a kiírásokat, térképet, okostelefonalkalmazást, végül a gyerekeimnek azt mondtam, hogy közel húsz kilométert túráztunk föl és le, hadd jampizzanak vele. A piros háromszögek felkutatása előtt két sajtos-tejfölös-fokhagymás lángos plusz két akciós palacsinta az egyik helyi egységnél, csak hogy legyen erő, de már akkor megállapodtunk, hogy ahogy visszaérünk, tolunk egy gulyáslevest is. Részemről kiegészítettem az indulást egy sörrel, kicsit félve érdeklődtem, hogy mi a kínálat, és volt Holsten. Hát alig hittem el, ezer éve nem jött velem szembe, egész jó volt, vagy csak a lángos mellé, de valahogy beugrott a kilencvenes évek eleje, valami budapesti kocsma, valami beszélgetős este? Nem is tudom, megcsapott valami sok évvel ezelőtti.

kukac

Gerzsonka kiskukac – velünk jött két méteren át

Nekivágtunk a távnak, gyönyörű volt minden, nagy hangzavar a madarak részéről, mini zöld/barna kissé szőrös hernyók himbálóztak az ágakról, ha nem sikerült kikerülni őket, tovább araszoltak a kabátom ujján, vagy a hátizsákon, lehet, hogy haza is hoztunk belőlük. Annyira megnyugtat az erdő, de kell hozzá a mozgás. Tehát nem vagyok az a faölelgetős, egy helyben szemlélődöm huszonkét és fél órát típus, inkább a mászás, fölfelé tüdő kiköpés, lefele csúszkálódós. A tavalyi bokaficamos kalandok után nem merek futni a terepen, bár egy tempósabb sétán is produkálhatnám ugyanazt, de centiről centire éreztem, hogy a feszültség elillan az izomzatomból, és bár a két gyermeket egy-egy húzósabb szakaszon figyelemelterelően szórakoztatni kellett, közben kreatív-építő jellegű megoldások jutottak eszembe egyes élethelyzetekre.

kékvirág

régen volt egy ilyen tábortüzes nóta, hogy csak egy kék színű virág, ennyi a jelünk…

Nagyon jól szórakoztunk, amikor azt játszottuk, hogy kellett mondani egy idézetet egy filmből, és a többieknek ki kellett találni, melyik filmből való, “nem baj, majd Billy kölcsön adja a zokniját!” “boldogok a sajtkészítők!”; “Bridget! Gyönyörű Bridget!”; “Verd le azt a k…va lakatot! De mivel? Anyáddal!” – na ilyenek, és ennél persze sokkal nehezebbek is. De olyan szóláncot is nyomtunk, hogy bibliai nevekkel, fogalmakkal kellett mondani szavakat, és hosszas vitát folytattunk, hogy a hernyó benne van-e a Bibliában.

dunakanyarA Prédikálószékről a Dunakanyar meg mesés, egyedülálló, lenyűgöző, szakrális csoda! Nagyon szeretek egyáltalán nagyon messzire nézni, vagy lenézni valaminek a tetejéről, és ez a táj is olyan volt mint egy régi képeslap, semmi nem látszott fel a modern technikából, talán egy hajó a Dunán. Egészen beteltünk a látvánnyal, és ott azért persze elidőztünk egy jó fél órát, egészen az első égdörgésig, és visszafelé aztán szedtük a lábunkat, az utolsó pár méteren tört ki csak egy kis nyavalygás egy rendetlen nadrág miatt, ami állítólag dörzsölt, de ez a fájdalom csodával határos módon tovaillant az első kanál babgulyásnál.

a végére egy selfie, mert mégiscsak ez egy énblog

a végére egy selfie, mert mégiscsak ez egy énblog

Mint a kisangyalok, úgy aludtunk este kilenckor. A héten többször a hétköznapi dilis forgalomban rám dudáltak türelmetlenül, vagy láttam a visszapillantóban, hogy szitkozódnak, mert nem érnek át a zöld lámpán, megint fel kellett pörögni, információt halmozni, nyakfájós szellemi munkát végezni, és már hiányzik a mozgás a szabad levegőn, hétvégén megint irány egy kicsit arrébb a várostól, amit annyira várok, többek közt azért is mert, ígéretes sörök is vannak kilátásban, a többit, nem mondom meg, hogy miért. Egy jó mozgásélmény akadt tegnap, párhuzamosan parkoltam a közértnél, és gyorsan kellett, mert türelmetlen sofőrkolléga dobolt a kormányon mögöttem, és sikerült egy remek hátrafordulással végigropogtatni a gerincemet, olyan jó érzés volt utána!

Még egy kicsit nézegetem a szép zöld képeket, aztán alvás, megyek erdőről álmodozni, és imádom a gyerekeimet, de ebbe az álmodozásba most nem viszem őket, amilyen lakli kamaszok mostanában, nem is bánják!

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 4 = hat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB