nő, sör, takarítás

sörnő

A minap Jacek hozott egy halom sört, kettes számú gyermek vállalta, hogy beviszi a konyhába, és kettő üveg leugrott mégiscsak a konyhapultról, remek kocsmaszag lett pillanatok alatt a konyhában, valamennyire feltakarítottam ügyesen, de nem leltem fel minden sörösüvegszilánkot, és gondoltam majd a hétvégi nagytakarításon utánajárok, merre pattantak.

Viszont erre az illatra beugrott egy-két gyermekkori mély impresszió, amit kislányként még megfogalmazni is szégyelltem volna, de most bátran kimondom, már akkor is csíptem a sörözők szagát, nem a borozókét, az nekem pinceszag volt, de a sörözőké valami misztikusan édes-kesernyés, pedig a keserűre mindig azt mondtuk, hogy az csak a gyógyszer tulajdonsága lehet, akkoriban tonikot még nem is láttam a torbágyi ábécében, amiből egy darab volt az utca végében. Viszont a nagyapám egyszer-kétszer elvitt a kocsmába, ahol nagy élvezettel könyököltem a málnaszörpöm mellett, amíg a papa ultizott. Mert a könyöklés tiltott mozdulat volt a családi asztalnál.

Hétvégén aztán világgá mentek a szeretteim, és nekivágtam: ablakpucolás, fiókkitisztítás, ilyen természetes alaptisztogatások még hagyján, de azon csodálkoztam, hogy már kora délután van, és a konyha negyedénél tartok. Ja, mert fogkefével sikáltam rejtett réseket a sütőben, és három ronggyal töröltem a szekrény tetejét, és rég elfeledett konyhai eszközökre bukkantam az evőeszköztartó legmélyén. Már közeledtem a hűtőhöz, a kis függönykét mosásba raktam, ami felszívta a kiömlött sörök nagy részét, és egy laza mozdulattal jobb kézzel simítottam egyet a hűtő szélénél, amiből előtte egy rosszul becsukott mélyhűtőajtó következményeként kialakult jéghegyet robbantottam ki a ‘where ever you go’ Titanic-slágert dúdolva, amikor mindent elöntött a piros. Kihúztam a kezem, és konstatáltam, hogy megvan az utolsó rendetlen üvegszilánk az ujjamba ágyazódva. Szzzzzíííízzszzsíííííízzz, aú, kioperáltam, hidegvíz, feltartottam a kezem, és csorgott a könyökömig. A vérem, a szép piros vérem, deszéppiros, és máris Klütaimnésztra voltam és Elektra és minden görög dráma hősnő, aki féltékenységből legyilkolászott egy-két hozzátartozót: “Mi hát a mérték, mely szerint ítélhetünk?” Piros pöttyök a fürdőszobáig, ‘legyen minden vörös’, ekkor már Quimby slágerre váltottam, és vééér, véééres volt mindenhol, mélyre mehetett, mert csak folyt az én drága szíp piros vérem.

Na, gondoltam, erre a nagy ijedtségre, hogy miszerint még mindig piros a vérem, és nem sörszínű, kaptam a telefont, rég látott barátnémmel máris a Jaromír Sörkertben üldögéltünk, Édes Istenem, de finom három sört ittam, beépült a legkisebb sejtembe is, és átbeszéltük az aktuális életet, és könyököltem, és megfigyeltem, ahogy eláll szépen a vérzés az ujjamon, hát ezt is a sör gyógyítottam meg bennem. Valami rejtett megérzéssel hátizsákkal indultam útnak, hogy hazafele tele legyen szép szerzeményekkel, hogy másnap megint csak vidám hangulatban pucoljam meg a nappali ablakokat is. A visszatérő szeretteim mér nem csodálkoznak ezen?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt − 4 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB