városi sétáim

city walk

néha, ha olyan kedvem van, nyakamba veszem a várost. gyalog. át tudnék slattyogni a túlsó végére. de persze elfáradok egy-két óra után, nem érek át. nem nézem az embereket, csak keresek egészen apró részleteket, amik megmosolyogtatnak, vagy egy emléket hoznak fel a régmúltból, elveszett éjszakákból, amelyek emlékeztetnek valamire, amik felidéznek egy arcot, egy tekintetet, amik megnyitnak valahol egy memóriarekeszt a tudatalattimban.

elindulok a János-hegyről lefelé, és csak a Duna állít meg. vagy nem szállok hazafelé a metróra, de még a villamosra sem, csak szedem a lépteimet majdnem hazáig. néha még az is sikerül, hogy semmire sem gondolok. néha felbámulok az épületek, a templomtornyok fölé. ma is annyira hiányzott a mozgás, egész nap ültem a helyemen a gép előtt, fogalmaztam, telefonáltam, és rendkívül helytelenül a monitor előtt és három akta fölött faltam be az ebédet papírdobozból, amit széles ívben aztán a szemetesbe hajítottam, még arra az egy lépésre sem álltam föl. besötétedett, hidegebb lett, de szorosabbra fontam a korall színű sálamat a nyakam körül, ami egyébként egy strandkendő, és eszem ágában nem volt bármilyen járműre is fölszállni. rakpart, hajók, rakpart, fények, rakpart, elvétve egy-két elszánt turista, és én és a város. a Vár alján késztetést éreztem, hogy fölfelé induljak, a belga sörözőnél meg, hogy betérjek, de egyedül tökgáz. a Battyhány térnél föl a Moszkváig.

kis mini zarándoklataim ezek. naplementés, vagy halvány csillagos utakon, furcsa árnyék-fény játékokkal. néha megértek közben egészen bonyolult dolgokat. talán valaki hallja is a kusza gondolatokat, és egy nagy gondolat-gereblyével szépen kifésüli belőle a rendezetlenséget. bepillantok hentesboltba, a kárpitoshoz, az estére kiürült pékségbe. készülnek hazafelé, vagy sietnek haza tanulni a vizsgára, vagy húzzák a dacos kisgyerekeket az oviból, vagy viszik a vacsit a nagyinak. zajlik, működik, álmos. kék, fényes, sárga, villódzó. vagy épp elmosódó minden, ha belehunyorgok.

angel2ha igazán nagy zarándok leszek a városomban, talán meglátom azokat a kis pimasz angyalokat, akik tériszony nélkül ülnek a magas épületek tetején, és nevetnek az emberek esendőségén, lóbázzák a lábukat, és csak azért nem dobálnak meg papírgalacsinnal, mert mégiscsak angyalok. nagyvárosi angyalok.

és Te hol vagy? kiutaztál a lelkemből is, olyan nagy lett a messzeség. vagy csak fölültél a szárnyasok közé?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


négy − 3 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB